Javítani kellett Orbán Viktor döntését
A lényeg azonban nem változott: Kotán Attila, a Zeneakadémia korábbi kancellárja március 31-i hatállyal távozott posztjáról.
A lényeg azonban nem változott: Kotán Attila, a Zeneakadémia korábbi kancellárja március 31-i hatállyal távozott posztjáról.
Talán megszűnnek az érthetetlenül magas összegű számlák.
Nagyköveti rangot kapott például az Európa Tanács szerbiai küldöttségvezetője, és ténylegesen misszióvezető lett a a Fidesz pártalapítványának korábbi külügyi igazgatója.
Hogy miért kapta a büntetést, azt nem lehet tudni, és valószínűleg nem is kerül nyilvánosságra.
A legkisebb biztosítók nagyobb adókedvezményben részesülhetnek, és meghosszabbították egy évvel a pénzintézetek járványügyi különadójának visszatérítését is.
A nemzetgazdasági és a külgazdasági és külügyminiszter több, egymással összefüggő szabályt tett közzé csütörtökön késő este.
Alighogy Rétvári Bence államtitkár kiírta a Facebookra, már a kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
Az egyiket azért, mert más fontos megbízatást kapott.
„Hadd nyomják, a marketing az nekünk jó” – mondta még tavaly decemberben a Bayer Construct vezetője.
Ez már másodszor történik. Úgy látszik, a kormány szerint jobb az óvatosság.
Egy miniszteri biztos távozott, egy másiknak meghosszabbították a megbízását.
Egy millió forintra büntethetik, aki megszegi.
Úgy tűnik, változtak a kormány tervei a labortevékenységek államosításáról.
Változott az elképzelés, rögtön megjelent hozzá az új kormányrendelet.
Budapest, Gödöllő, vagy Miskolc hitelkérelmét elutasították, Békéscsaba, Szolnok, Szarvas megkapta a hitelösszeget. A minisztérium elmagyarázta, miért.
Mindannyian szabálytalanul szereztek állampolgárságot.
Kiderült mi a kormányzat célja az új állami céggel, az Air Hungary Zrt.-vel.
Mert Magyarországnak „további hathatós intézkedésekre van szüksége a demográfiai fordulat eléréséhez."
Az ukrán cukor akár fogyasztásra, akár további feldolgozásra is alkalmazható ezentúl.
A Líra 12 millió forintos bírságot kapott a rendelet megsértése miatt, most bíróságon védi álláspontját a vesszőhibára hivatkozva.